Keresés

Békés megye

Programajánló

    Nincs regisztrált rendezvény!

BékésBékés megye Magyarország dél-keleti részén fekszik és a természet kincsestárának is nevezik, ahol az emberek elfogulatlan vendégszeretettel fogadják az idelátogatókat.Minden látogatónak érdemes felfedezni a megye szépségeit, értékeit, a Körösök völgyének háborítatlan vízi világát, a falusi és lovas turizmus kínálta lehetőségeket, de érdemes kipróbálni a termálfürdőket is. A megyében húsz kilométerenként sorakoznak a termálfürdők: Szarvason, Gyomaendrődön, Dévaványán, Füzesgyarmaton, valamint Gyulán, Békéscsabán, Gyopárosfürdőn és Tótkomlóson. A forró kőzetekből kiáramló hévizek szinte mindenütt megtalálhatók, a bennük oldott ásványi anyagok sok betegség gyógyítására alkalmasak. Olyan csodálatos kincse ez a természetnek, amit ki kell próbálni. A XV. század elején épült fel a gyulai vár, amely Európa egyetlen épen maradt gótikus téglaváraként 2005-ben ünnepelte fennállása 600 éves évfordulóját. A gyulai vár mellett érdemes megtekinteni a Vésztő-mágori Történelmi Emlékhelyet és Szoborparkot is. A megújult, Békéscsabán lévő Munkácsy Mihály Múzeumban található a világ legnagyobb Munkácsy gyűjteménye, ahol megtekinthetők a festő különleges ereklyéi. Békés megye ezerarcú, rengeteg lehetőséget kínál a látogatóknak: Magyarország legtisztább folyóvizeiben, a Körösökben lehet úszni, horgászni, lovagolni, vadászni vagy túrázni a festői szépségű Körösök völgyében. Ez a térség az ország egyik leghíresebb horgászparadicsoma. Emellett egyre kedveltebb a védett madárvilág megfigyelése. A Körösök vidékének páratlan szépsége ámulatba ejti azt, aki egyszer már látta. Nem véletlen, hogy erre a helyre visszakívánkozik az ember, mert nem lehet betelni vele. Békés megye nevezetességei közé tartozik a csabai kolbász, a gyulai szalámi és a békési szilvapálinka. A megye híres ételeiről és italairól, ezért nem véletlen, hogy szinte egész éven át tíz nagy gasztronómiai fesztivált, köztük a csabai kolbászfesztivált, a szarvasi szilvanapokat, a Gyomaendrődi halfőző versenyt és a Kondorosi betyárnapokat rendezik meg. Messze földön híres a Kondorosi csárda, ahol Rózsa Sándor pecsenyéjét is meg lehet kóstolni. Érdemes megízlelni a Kiszely levest és az igazi csabai töltött káposztát, valamint a gasztronómia egyéb helyi remekeit is. A megpihenni vágyó fáradt vándorokat számtalan békési szállás lehetőség várja, a választásban segít az UtazásiKalauz.hu, melynek oldalain számtalan Fejér megyei és belföldi szállás, akciós utazás és programlehetőségek közül válogathatnak.


Békés megye nevezetességei:
Az utazási kalauz ajánlata Önnek:
Szállás neveHelységSzállás típusaKategória besorolásSzolgáltatás
Szekeres Panzió és ÉtteremTótkomlósPanzió-Családbarát,Étterem,Konferencia helyszín,fürdőkád,zuhanyzó
Hidi Panzió ÉtteremSzeghalomPanzió-Családbarát,Étterem,Finn szauna,Infra szauna,Konferencia helyszín,fürdőkád,zuhanyzó
Layer Vállalkozói KözpontSzeghalomPanzió-Családbarát,Étterem,Üdülési csekk elfogadóhely,fürdőkád,zuhanyzó
Puszta Csárda MotelSzeghalomMotel-
Aranyszarvas ApartmanházSzarvasApartmanház-Családbarát
Se Mann FogadóSzarvasKollégium,Panzió-Családbarát,Üdülési csekk elfogadóhely,Szoba széf,Zárt, őrzött parkoló,kültéri úszómedence,fürdőkád,zuhanyzó
Vadász Panzió és ÉtteremSzabadkígyósPanzió-Családbarát,fürdőkád,zuhanyzó
Neon 2 PanzióOrosháza (Gyopárosfürdő)Panzió-Családbarát,Konferencia helyszín,Wifi internet ingyenes,Internet elérhetőség ingyenes,Zárt, őrzött parkoló,Légkondicionált szoba
Pepe Club PanzióOrosháza (Gyopárosfürdő)Panzió-Családbarát,Étterem,Finn szauna,Infra szauna,Masszázs,Wellness szolgáltatás,fürdőkád,pezsgőkád,zuhanyzó
Tópart Panzió és ÉtteremOrosháza (Gyopárosfürdő)Panzió-Bográcsozás,Családbarát,Étterem,Grillezési lehetőség,fürdőkád,zuhanyzó
Hotel FlóraOrosháza (Gyopárosfürdő)Hotel-Családbarát,Étterem,Üdülési csekk elfogadóhely,minibár,zuhanyzó
Hotel NapsugárOrosháza (Gyopárosfürdő)Hotel-Családbarát,Konferencia helyszín,Üdülési csekk elfogadóhely,minibár,fürdőkád,zuhanyzó
Sándor PanzióOrosházaApartmanház-Üdülési csekk elfogadóhely
Akácos PanzióOrosházaPanzió-Családbarát,biliárd,zuhanyzó
Gyopár Hotel**OrosházaPanzió3 csillagosCsaládbarát,Étterem,Konferencia helyszín,Zárt, őrzött parkoló
Nimród Panzió, SörözőOrosházaPanzió-Családbarát,Légkondicionált szoba,fürdőkád,zuhanyzó
Platán Étterem PanzióNagyszénásPanzió3 csillagosCsaládbarát
Babó Kastély PanzióMezőkovácsházaPanzió-Családbarát,Étterem,Lovaglás,Zárt, őrzött parkoló,kültéri úszómedence,zuhanyzó
Dobó PanzióMezőkovácsházaPanzió-Családbarát
Tópart Vendéglé és PanzióMezőberényPanzió-
Autós Panzió és ÉtteremKaszaperPanzió-
Central ApartmanGyulaApartmanház-Családbarát,Kutya barát szállás,Macska barát szállás,Masszázs,Üdülési csekk elfogadóhely,Wifi internet ingyenes,Internet elérhetőség ingyenes,Őrzés nélküli parkoló,Légkondicionált szoba,szolárium,fürdőkád,zuhanyzó
Mirandola ApartmanGyulaApartmanház-Családbarát,fürdőkád,zuhanyzó
Anno ApartmanGyulaApartmanház-Bográcsozás,Családbarát,Grillezési lehetőség
Sissy ApartmanGyulaApartmanház-Családbarát,Üdülési csekk elfogadóhely,fürdőkád
Fenyő ApartmanGyulaApartmanház-Bográcsozás,Grillezési lehetőség,Kutya barát szállás,Macska barát szállás,Üdülési csekk elfogadóhely,Őrzés nélküli parkoló,fürdőkád
Belvárosi ApartmanGyulaApartmanház-Családbarát
Gyula Vár ApartmanGyulaApartmanház-Családbarát,Zárt, őrzött parkoló,fürdőkád,zuhanyzó
Napfény ApartmanházGyulaApartmanház-Családbarát
Cina ApartmanGyulaApartmanház-
Méz ApartmanGyulaApartmanház-Wifi internet ingyenes,Szoba széf,Őrzés nélküli parkoló,Légkondicionált szoba
Várszálló ApartmanGyulaApartmanház-Bográcsozás,Családbarát,Grillezési lehetőség,Kerékpár kölcsönzés,Kerékpár megörző,Kirándulási lehetőség,Masszázs,Wifi internet ingyenes,Őrzés nélküli parkoló,Légkondicionált szoba,fürdőkád,zuhanyzó
Betekints ApartmanházGyulaApartmanház-Bográcsozás,Családbarát,Grillezési lehetőség
Erika ApartmanházGyulaApartmanház-Bográcsozás,Grillezési lehetőség,Internet elérhetőség ingyenes,Légkondicionált szoba
Estike ApartmanGyulaApartmanház-Bográcsozás,Grillezési lehetőség,Kutya barát szállás,Macska barát szállás,Wifi internet ingyenes,Őrzés nélküli parkoló,Légkondicionált szoba,zuhanyzó
Szigeterőd apartmanházGyulaApartmanház-Családbarát,fürdőkád,zuhanyzó
Álom ApartmanGyulaApartmanház-Családbarát,Őrzés nélküli parkoló,fürdőkád,zuhanyzó
Cornélia apartmanGyulaApartmanház-Családbarát,Őrzés nélküli parkoló,zuhanyzó
Mercédesz ApartmanházGyula--Családbarát,Őrzés nélküli parkoló,Légkondicionált szoba,zuhanyzó
Téglavár ApartmanGyulaApartmanház-Családbarát,Kerékpár kölcsönzés,Kerékpár megörző,Őrzés nélküli parkoló,fürdőkád,zuhanyzó
Angelhaus VendégházGyulaApartmanház-Bográcsozás,Családbarát,Grillezési lehetőség,Üdülési csekk elfogadóhely,Őrzés nélküli parkoló
Borostyán ApartmanGyulaApartmanház-Családbarát,Kutya barát szállás,Macska barát szállás,Zárt, őrzött parkoló
Villa ArtGyulaApartmanház-Bográcsozás,Családbarát,Grillezési lehetőség,Üdülési csekk elfogadóhely,Internet elérhetőség ingyenes,Szoba széf,zuhanyzó
Nóra Apartman (Farkas József)GyulaApartmanház-Családbarát,fürdőkád,zuhanyzó
Gyulai Vendégház és KempingGyulaApartmanház-Családbarát
Hársfa ApartmanGyulaApartmanház-Bográcsozás,Családbarát,Grillezési lehetőség,Őrzés nélküli parkoló,fürdőkád,zuhanyzó
Heszita és Pallasz-lakGyulaApartmanház-Családbarát,fürdőkád,zuhanyzó
Florentina ApartmanházGyulaApartmanház-
Mária PanzióGyula--Bográcsozás,Családbarát,Grillezési lehetőség,Őrzés nélküli parkoló,fürdőkád,zuhanyzó
Almási ApartmanGyulaApartmanház-Bográcsozás,Családbarát,Grillezési lehetőség,Horgász lehetőség,Kerékpár kölcsönzés,Kerékpár megörző,Kutya barát szállás,Macska barát szállás,Masszázs,Üdülési csekk elfogadóhely,Őrzés nélküli parkoló,zuhanyzó
Vár-Lak ApartmanházGyulaApartmanház-Családbarát,Kutya barát szállás,Macska barát szállás,Üdülési csekk elfogadóhely,Zárt, kamerával védett parkoló,Légkondicionált szoba,fürdőkád,zuhanyzó
Anita's ApartmanházGyulaApartmanház-Családbarát,Étterem,Grillezési lehetőség,Gyermek programok,Lovaglás,Túrázás,Zárt, őrzött parkoló,mozgáskorlátozott bejáró,zuhanyzó
Várárok ApartmanGyulaApartmanház-Családbarát,zuhanyzó
Roxanna ApartmanGyulaApartmanház-Családbarát,zuhanyzó
Gyula Vár Panoráma ApartmanGyulaApartmanház-Őrzés nélküli parkoló,Légkondicionált szoba
BMarschal VendégházGyulaPanzió-Családbarát,Étterem,Grillezési lehetőség,Internet elérhetőség ingyenes,Őrzés nélküli parkoló,zuhanyzó
Éva vendégházGyulaFalusi turizmus,Panzió-Zárt, őrzött parkoló
Maestro Étterem és PanzióGyulaPanzió-Családbarát,Étterem,Zárt, kamerával védett parkoló,Légkondicionált szoba,minibár
Szélné PanzióGyulaPanzió-
Görbe PanzióGyulaPanzió-
Csigaház PanzióGyulaPanzió-Finn szauna,Infra szauna,Zárt, kamerával védett parkoló,zuhanyzó
Lux PanzióGyulaPanzió-Családbarát,Konferencia helyszín,Zárt, kamerával védett parkoló,Légkondicionált szoba,fürdőkád,zuhanyzó
Halász Csárda és PanzióGyulaPanzió-Családbarát,Grillezési lehetőség,Zárt, kamerával védett parkoló,Légkondicionált szoba
Körösvölgy PanzióGyulaPanzió-
Nyaralóházak, fizetővendéglátó szolgálat a Gyulatourist kezelésébenGyulaPanzió-
Family VendégházGyulaFizető vendéglátás-Családbarát,Gyógyfürdő,Zárt, kamerával védett parkoló,zuhanyzó
Cívis Hotel ParkGyulaHotel3 csillagosCsaládbarát,Étterem,Finn szauna,Infra szauna,Üdülési csekk elfogadóhely,Wifi internet ingyenes,Zárt, kamerával védett parkoló,Légkondicionált szoba,kültéri úszómedence,mozgáskorlátozott bejáró,szolárium
Hotel AquaGyulaHotel-Családbarát,Étterem,Finn szauna,Infra szauna,Konferencia helyszín,Masszázs,Üdülési csekk elfogadóhely,Internet elérhetőség ingyenes,Telefonálási lehetőség a szobából,Szoba széf,Zárt, kamerával védett parkoló
HUNGUEST Hotel Erkel***GyulaHotel3 csillagosCsaládbarát,Finn szauna,Infra szauna,Masszázs,Üdülési csekk elfogadóhely,Telefonálási lehetőség a szobából,Szoba széf,Zárt, kamerával védett parkoló,egészségpénztári elfogadóhely
Rubin PanzióGyomaendrődPanzió-Bográcsozás,Családbarát,Finn szauna,Grillezési lehetőség,Horgász lehetőség,Íjászkodás,Infra szauna,Kajak-kenu,Kirándulási lehetőség,Lovaglás,Masszázs,Internet elérhetőség ingyenes,Telefonálási lehetőség a szobából,Légkondicionált szoba,beltéri úszómedence,fény és aromaterápia,szolárium
Ibolya Vízparti NyaralóGyomaendrődApartmanház-Bográcsozás,Családbarát,Grillezési lehetőség,Horgász lehetőség,Zárt, kamerával védett parkoló,fürdőkád
Templomzugi NyaralóGyomaendrődApartmanház-Családbarát,Csónakázás,Grillezési lehetőség,Horgász lehetőség,Kirándulási lehetőség,Vizisí ,fürdőkád,zuhanyzó
Insula ApartmanházGyomaendrődApartmanház-Családbarát,Grillezési lehetőség,Gyermek megőrzés,Horgász lehetőség,Kerékpár kölcsönzés,Kerékpár megörző,Kirándulási lehetőség,Kutya barát szállás,Macska barát szállás,Tenisz pálya,Túrázás,Üdülési csekk elfogadóhely,Wifi internet ingyenes,Zárt, kamerával védett parkoló,mozgáskorlátozott bejáró,minibár,fürdőkád,zuhanyzó
Gyomaendrődi ApartmanházGyomaendrődApartmanház-
Szabadság Téri ApartmanGyomaendrődApartmanház-
Fészek Panzió és ÉtteremGyomaendrődPanzió-Családbarát,Étterem,Finn szauna,Infra szauna,Üdülési csekk elfogadóhely,Wifi internet ingyenes,Zárt, kamerával védett parkoló,minibár,fürdőkád,zuhanyzó
Tímár Panzió ÉtteremGyomaendrődPanzió-Üdülési csekk elfogadóhely,Zárt, kamerával védett parkoló
Harang SzállóGyomaendrődPanzió-Grillezési lehetőség,Zárt, kamerával védett parkoló
Szilvia PanzióGyomaendrődPanzió-Tenisz pálya,Üdülési csekk elfogadóhely,Wifi internet ingyenes,Zárt, kamerával védett parkoló,Légkondicionált szoba,egészségpénztári elfogadóhely,zuhanyzó
Véndiófa VendégházFüzesgyarmatApartmanház-Üdülési csekk elfogadóhely
Castrum PanzióFüzesgyarmatPanzió-Családbarát
Thermál Hotel Gara GyógyszállóFüzesgyarmatHotel3 csillagosCsaládbarát,Étterem,Finn szauna,Gyógyfürdő,Infra szauna,Konferencia helyszín,Masszázs,Üdülési csekk elfogadóhely,Szoba széf,Zárt, őrzött parkoló,beltéri úszómedence,gyermekmedence,termálvizes medence meleg,minibár
Hársfa Panzió és ÉtteremDobozPanzió-Családbarát,fürdőkád
Vadász Panzió és ÉtteremDobozPanzió-Finn szauna,fürdőkád
Fater MotelDobozMotel,Üdülőház-Bográcsozás,Grillezési lehetőség,Horgász lehetőség,Kerékpár kölcsönzés,Kerékpár megörző,Zárt, őrzött parkoló
Körös Parti NyaralóBékésszentandrásApartmanház4 napraforgósCsaládbarát,Grillezési lehetőség,Horgász lehetőség
Katica VendégházBékéscsabaApartmanház-Családbarát
Rosemarie FarmBékéscsabaPanzió-Lovaglás
Fiume Hotel és ÉtteremBékéscsabaHotel-Családbarát,Étterem,Finn szauna,Infra szauna,Konferencia helyszín,Kutya barát szállás,Macska barát szállás,Masszázs,Üdülési csekk elfogadóhely,Wifi internet ingyenes,Telefonálási lehetőség a szobából,Légkondicionált szoba
Sport Hotel és SportcsarnokBékéscsabaHotel-
Garzon HotelBékéscsabaHotel-Üdülési csekk elfogadóhely
Szlovák Kultéra Háza, Hotel Szlovák és ÉtteremBékéscsabaHotel-Étterem
Fenyves HotelBékéscsabaHotel-Étterem,Konferencia helyszín,Üdülési csekk elfogadóhely,Wifi internet ingyenes,Telefonálási lehetőség a szobából,Légkondicionált szoba
Petrom MotelBékéscsabaMotel-
Diós TanyaBékésApartmanház4 napraforgósBográcsozás,Grillezési lehetőség,Horgász lehetőség,Kirándulási lehetőség,Lovaglás
Öregtölgy PanzióBattonyaPanzió-



Borturizmus:79 db
Bowling lehetőség:49 db
Autó bérlési lehetőség:7 db
Gokart:7 db
Golfozási lehetőség:8 db
Grillezési lehetőség:112 db
Gyógyfürdő:20 db
Lovaglási lehetőség:81 db
Paintball:12 db
Légkondicionált helység:44 db
Üdülési csekk elfogadó hely:115 db
Aquapark:10 db
Étterem:111 db
Szauna:64 db
Masszázs:40 db
Internet:111 db
Euro Rest elfogadó hely:45 db
Kutya barát szállás:95 db
Macska barát szállás:52 db