Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Programajánló
- Nincs regisztrált rendezvény!
A megye kulturális élete igen sokszínű, gazdag. A lakossági igények kielégítésére teljesítményképes közgyűjteményi hálózat áll rendelkezésre. Valamennyi településen működik közkönyvtár, ezek állománygyarapító tevékenységét egy megyei dokumentumellátó rendszer fogja össze. Városainkban és a nagyközségeink többségében az ellátást kiépített számítástechnikai hálózat is segíti. A megyében működő művelődési otthonok túlnyomó többségét települési önkormányzatok tartják fent. Ez az intézményi hálózat gondoskodik a terület amatőr művészeti mozgalmának életben tartásáról, amely virágzik a területen. A csoportok egy része megyei szereplésre és bemutatkozásra képes, míg a legjobbak tevékenységükkel elérték a rangos hazai és nemzetközi színvonalat is. A táncegyüttesek közül több, európai színpadon is bemutatkozott (Ököritói Fergeteges Táncegyüttes, nagykállói Kállai Kettős Táncegyüttes, a nyíregyházi Igrice, Szabolcs és Nyírség Táncegyüttes, melyeknek képes bemutató anyagai a mellékletben megtalálhatóak).Gazdag a terület ének-zenei kultúrája is. A megye népzenei hagyományanyagát kiváló citera és tárogató zenekarok és szólisták ápolják. A Szabolcsi Szimfonikus zenekar, a Piccoli Archi ifjúsági szimfonikus zenekar, a világhírű Cantemus kórus, a Szabolcsi Koncertfúvós zenekar, a Pro Musica kórus klasszikus és kortárs műveket tolmácsolnak kiválóan. Több rangos kulturális rendezvény házigazdája a megye. Évente Kisvárdán kerül sor a hazai és a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljára. A rendezvény a rangos színházi bemutatókon, előadásokon túl kiváló alkalmat nyújt a színházi szakemberek műhelymunkájára. Nyíregyháza város kétévente fogadja a hazai zeneiskolák legtehetségesebb növendékeit zongorahangversenyeken. Évente Nyíregyházán és Nagykállóban nemzetközi néptánc fesztivál lebonyolítására kerül sor. A történelmi levegőjű Nyírbátor pedig zenei napokat és a Szárnyas Sárkány elnevezésű nemzetközi utcaszínház fesztivált szervezi meg. A területen több mint 50 hivatásos képzőművész alkot. A szobrászok és festők mellett napjainkban már az iparművészet csaknem valamennyi ága jelen van. A legtehetségesebb fiatalok a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskolában készülhetnek (zenei, képzőművészeti és néptánc tagozatokon) művészpályára. A Nyíregyházi Főiskolán magas szinten valósul meg az énektanárok, illetve karvezetők, valamint a rajztanárok képzése. A város igazi látványossága a vízi erőmű, amelyet 1937-ben kezdtek el építeni, de a háború miatt az építkezés félbeszakadt. Az újbóli építkezések 1950-ben kezdődtek el és a végleges befejezésre csak 1959-re került sor.Az építkezéskor bukkantak rá a XI. sztól a tatárjárásig fennállt egykori Rázom falu házainak maradványaira. Ez volt az első feltárt Árpád-kori falu az országban.Tiszadada műemlékekben szintén nem gazdag település. Leghíresebb épülete az 1931-ben emelt Zathureczky kúria. Parkja történelmi kert.Tiszadob A településünkre látogatók akár több napot is eltölthetnek mind az épített emlékeink, mind a természeti látnivalók, a holtág-rendszer természetvédelmi területének megtekintésével. Kiváló horgászhelyek és a gyönyörű környezetben kiépített szabadstrand bővítik a szórakozás, kikapcsolódás lehetőségeit. Kellemes környezetben a falusi turizmus keretében működő szálláshelyeken, valamint az Andrássy kastélyban, akár luxus körülmények között pihenhetnek vendégei
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nevezetességei:
Az utazási kalauz ajánlata Önnek:
| Szállás neve | Helység | Szállás típusa | Kategória besorolás | Szolgáltatás |
|---|---|---|---|---|
| Hotel Dzsungel | Nyíregyháza (Sóstófürdő) | Hotel | - | Étterem,Horgász lehetőség,Konferencia helyszín,Városnézés,Zárt, őrzött parkoló,fürdőkád,zuhanyzó |
| Tamás Bátya Kunyhója Vendégház Vendéglő | Levelek | Kemping,Vendégfogadó | 4 napraforgós | Bográcsozás,Étterem,Grillezési lehetőség,Horgász lehetőség,Üdülési csekk elfogadóhely,Vizisí ,Zárt, őrzött parkoló |
| Abszolút Panzió | Nyírbátor | Panzió | - | Túrázás,Városnézés,Internet elérhetőség ingyenes,Zárt, őrzött parkoló,szolárium,minibár,fürdőkád,pezsgőkád,zuhanyzó |
| Cibere vendégház | Panyolán. | Vendégfogadó | - | Bográcsozás,Grillezési lehetőség,Kajak-kenu,Kerékpár kölcsönzés,Kerékpár megörző,Masszázs,Zárt, őrzött parkoló,fürdőkád,zuhanyzó |
| Danó Porta | Tivadar | Falusi turizmus,Vendégfogadó | - | Bográcsozás,Családbarát,Csónakázás,Grillezési lehetőség,Gyermek programok,Horgász lehetőség,Kajak-kenu,Kerékpár kölcsönzés,Kerékpár megörző,Kirándulási lehetőség,Tanyasi turizmus,Üdülési csekk elfogadóhely,Vizi túrázás,Zárt, őrzött parkoló,teke |
| Őzike Lak | Terem - Nagyfenék | Panzió | 3 napraforgós | Bográcsozás,Grillezési lehetőség,Kutya barát szállás,Macska barát szállás,Tanyasi turizmus,Túrázás,Zárt, őrzött parkoló,zuhanyzó |
| Medve Kúria Vendégház | Kölcse | Vendégfogadó | - | Túrázás,Zárt, őrzött parkoló,fürdőkád,zuhanyzó |
| MÁNDI TANYA | Csenger | Falusi turizmus | - | Bográcsozás,Grillezési lehetőség,Horgász lehetőség,Kirándulási lehetőség,Túrázás,Zárt, őrzött parkoló |
| Szőlőház | Nyíregyháza | Apartmanház,Szálloda | - | Családbarát,Internet elérhetőség ingyenes,Zárt, őrzött parkoló,Légkondicionált szoba |
| Zölddió Vendégház | Vásárosnamény | Vendégfogadó | II osztályú | Aquapark,Bográcsozás,Borturizmus,Családbarát,Csónakázás,Élőzene,Étterem,Grillezési lehetőség,Gyermek programok,Gyógyfürdő,Hegymászás,Horgász lehetőség,Kirándulási lehetőség,Tanyasi turizmus,Üdülési csekk elfogadóhely,Wellness szolgáltatás,kültéri úszómedence,beltéri úszómedence,gyermekmedence,fürdőkád,zuhanyzó |
| Kiadó faház | Vásárosnamény | Vendégfogadó | II osztályú | Aquapark,Bográcsozás,Borturizmus,Csónakázás,Étterem,Grillezési lehetőség,Gyermek programok,Gyógyfürdő,Hegymászás,Horgász lehetőség,Kajak-kenu,Kirándulási lehetőség,Nemzeti park,Rendezvények,Túrázás,Városnézés,Őrzés nélküli parkoló,zuhanyzó |
| Ugornya by night | Vásárosnamény | Vendégfogadó | II osztályú | Aquapark,Bográcsozás,Borturizmus,Csónakázás,Élőzene,Étterem,Grillezési lehetőség,Gyermek programok,Gyógyfürdő,Horgász lehetőség,Kajak-kenu,Nemzeti park,Túrázás,Vadászat,Vizi túrázás,Városnézés,Wellness szolgáltatás,Őrzés nélküli parkoló,zuhanyzó |
| Turistaszálló | Vásárosnamény | Vendégfogadó | II osztályú | Bográcsozás,Borturizmus,Családbarát,Csónakázás,Élőzene,Étterem,Grillezési lehetőség,Gyermek programok,Gyógyfürdő,Hegymászás,Kajak-kenu,zuhanyzó |
| Turi szálláshely | Vásárosnamény | Vendégfogadó | II osztályú | Bográcsozás,Borturizmus,Csónakázás,Élőzene,Étterem,Grillezési lehetőség,Gyermek programok,Gyógyfürdő,Hegymászás,Horgász lehetőség,Túrázás,Üdülési csekk elfogadóhely,Vizi túrázás,Őrzés nélküli parkoló,fürdőkád,zuhanyzó |
| Szobakiadás - Minikemping | Vásárosnamény | Kemping | II osztályú | Bográcsozás,Borturizmus,Csónakázás,Élőzene,Étterem,Gyermek programok,Gyógyfürdő,Horgász lehetőség,Kirándulási lehetőség,Nemzeti park,Rendezvények,Túrázás,Üdülési csekk elfogadóhely,Vizi túrázás,Városnézés |
| Szelestei Panzió | Vásárosnamény | Panzió | II osztályú | Aquapark,Bográcsozás,Borturizmus,Csónakázás,Élőzene,Étterem,Grillezési lehetőség,Gyermek programok,Gyógyfürdő,Horgász lehetőség,Kirándulási lehetőség,Nemzeti park,Őrzés nélküli parkoló |
| Szász vendégház | Vásárosnamény | Vendégfogadó | II osztályú | Aquapark,Bográcsozás,Borturizmus,Családbarát,Csónakázás,Étterem,Grillezési lehetőség,Gyermek programok,Gyógyfürdő,Horgász lehetőség,Kirándulási lehetőség,Rendezvények,Túrázás,Üdülési csekk elfogadóhely,Vizi túrázás,Városnézés,Internet elérhetőség ingyenes,Telefonálási lehetőség a szobából,Zárt, őrzött parkoló |
| Meggyesi Panzió | Vásárosnamény | Panzió | II osztályú | Aquapark,Bográcsozás,Borturizmus,Családbarát,Csónakázás,Élőzene,Étterem,Grillezési lehetőség,Gyermek megőrzés,Gyermek programok,Gyógyfürdő,Hegymászás,Horgász lehetőség,Kirándulási lehetőség,Konferencia helyszín,Kutya barát szállás,Nemzeti park,Rendezvények,Tenisz pálya,Túrázás,Vizi túrázás,Városnézés,Vizisí ,Wellness szolgáltatás,Internet elérhetőség ingyenes,Zárt, őrzött parkoló,termálvizes medence meleg,termálvizes medence hideg,fürdőkád,zuhanyzó |
| Lőrincz Udvarház | Vásárosnamény | Vendégfogadó | II osztályú | Bográcsozás,Csónakázás,Élőzene,Étterem,Grillezési lehetőség,Gyermek programok,Hegymászás,Horgász lehetőség,Üdülési csekk elfogadóhely,Őrzés nélküli parkoló,fürdőkád,zuhanyzó |
| Lipták Üdülőház | Vásárosnamény | Apartmanház | II osztályú | Bográcsozás,Csónakázás,Grillezési lehetőség,Kirándulási lehetőség,Üdülési csekk elfogadóhely,Vizi túrázás,Őrzés nélküli parkoló,fürdőkád,zuhanyzó |
| Júlia (Csapó) Vendégház | Vásárosnamény | Üdülőház | II osztályú | Aquapark,Bográcsozás,Családbarát,Csónakázás,Étterem,Grillezési lehetőség,Gyermek programok,Masszázs,Túrázás,Üdülési csekk elfogadóhely |
| Garabonciás Üdülőközpont és Kemping | Vásárosnamény | Bungalló,Kemping,Kulcsosház | III osztályú | Bográcsozás,Csónakázás,Grillezési lehetőség,Horgász lehetőség,Kerékpár kölcsönzés,Kerékpár megörző,Kirándulási lehetőség,Üdülési csekk elfogadóhely,Zárt, őrzött parkoló,zuhanyzó |
| Felső Tiszai Vendégház | Vásárosnamény | Vendégfogadó | II osztályú | Aquapark,Bográcsozás,Borturizmus,Csónakázás,Étterem,Grillezési lehetőség,Horgász lehetőség,Tanyasi turizmus,Üdülési csekk elfogadóhely,Vizi túrázás,Vizisí ,Őrzés nélküli parkoló,fürdőkád,zuhanyzó |
| Fehér (Kovács) Hotel Étterem Söröző | Vásárosnamény | Hotel | 3 csillagos | Borturizmus,Családbarát,Étterem,Gyermek megőrzés,Gyermek programok,Gyógyfürdő,Horgász lehetőség,Konferencia helyszín,Kondícionáló terem,Masszázs,Nemzeti park,Rendezvények,Üdülési csekk elfogadóhely,Vadászat,Vizi túrázás,Városnézés,Vegetáriánus étkeztetés,Internet elérhetőség ingyenes,Telefonálási lehetőség a szobából,Zárt, őrzött parkoló,Zárt, kamerával védett parkoló,Autómosó, autókozmetika,pezsgőmedence,relaxációs medence,gőzkabin,minibár,fürdőkád,pezsgőkád,zuhanyzó |
| Demcsák-Ház | Vásárosnamény | Vendégfogadó | II osztályú | Bográcsozás,Csónakázás,Grillezési lehetőség,Gyermek programok,Hegymászás,Horgász lehetőség,Kajak-kenu,Kirándulási lehetőség,Kutya barát szállás,fürdőkád,zuhanyzó |
| Bözske Szálló | Vásárosnamény | Vendégfogadó | B kategória | Csónakázás,Grillezési lehetőség,Horgász lehetőség,Kirándulási lehetőség,Üdülési csekk elfogadóhely,Őrzés nélküli parkoló,fürdőkád,zuhanyzó |
| Babus Jolán Középiskolai Kollégium | Vásárosnamény | Diákszálló | B kategória | Étterem,Üdülési csekk elfogadóhely,zuhanyzó |
| Nimród Lovas Panzió | Tarpa | Panzió | - | Lovaglás,Túrázás |
| Riviéra Falusi Vendégfogadó | Tarpa | Vendégfogadó | - | |
| Diófa Camping | Vásárosnamény | Kemping | II osztályú | Aquapark,Bográcsozás,Csónakázás,Élőzene,Étterem,Grillezési lehetőség,Gyermek programok,Kajak-kenu,Kerékpár kölcsönzés,Kirándulási lehetőség,Konferencia helyszín,Kondícionáló terem,Masszázs,Zárt, őrzött parkoló,Légkondicionált szoba,pezsgőmedence,relaxációs medence,fürdőkád,zuhanyzó |
| Bereg Vendégház | Tarpa | Vendégfogadó | 3 napraforgós | |
| Malom Csárda Panzió | Tarpa | Panzió | III osztályú | Zárt, őrzött parkoló |
| SILVER PANZIÓ ÉS ÉTTEREM | Záhony | Panzió | II osztályú | Zárt, őrzött parkoló,fürdőkád,zuhanyzó |
| Winkler Ház Étterem Panzió | Vásárosnamény | Panzió | II osztályú | Borturizmus,Grillezési lehetőség,Kajak-kenu,Konferencia helyszín,Lovaglás,Vegetáriánus étkeztetés,Wellness szolgáltatás,Wifi internet ingyenes,Telefonálási lehetőség a szobából,Zárt, őrzött parkoló,Légkondicionált szoba,pezsgőmedence,fürdőkád,zuhanyzó |
| Pagoda '97 Panzió | Záhony | Panzió | 2 csillagos | |
| Európa Panzió | Záhony | Panzió | - | Étterem,zuhanyzó |
| Marianna Apartman | Vásárosnamény (Gergelyiugornya) | Apartmanház,Falusi turizmus | 4 napraforgós | Gyermek megőrzés,Zárt, őrzött parkoló |
| Evelyn Villa Magánszálláshely | Vásárosnamény | Apartmanház | - | Finn szauna,Infra szauna,Kondícionáló terem,Mélygarázs,Légkondicionált szoba,pezsgőmedence,gőzkabin,szolárium,központi széf,pezsgőkád,zuhanyzó |
| Szelestei Panzió | Vásárosnamény | - | - | Városnézés,Wellness szolgáltatás,fürdőkád,zuhanyzó |
| Evezős Motel | Tuzsér | Motel | - | |
| Ház az élé vízhez - Ifjásági-Üdülőközpont | Tivadar | Panzió | - | Családbarát,Városnézés,fürdőkád,zuhanyzó |
| Winkler Ház Étterem Panzió | Vásárosnamény | - | - | Wellness szolgáltatás,Wifi internet ingyenes,Internet elérhetőség ingyenes,Zárt, őrzött parkoló,minibár,fürdőkád,zuhanyzó |
| Hotel Kovács***és Étterem | Vásárosnamény | Hotel | 3 csillagos | Családbarát,Étterem,Infra szauna,Kondícionáló terem,Üdülési csekk elfogadóhely,Wellness szolgáltatás,Wifi internet ingyenes,Internet elérhetőség ingyenes,Telefonálási lehetőség a szobából,minibár,fürdőkád,pezsgőkád,zuhanyzó |
| Marianna Center Hotel és Étterem | Vásárosnamény | Hotel | - | Telefonálási lehetőség a szobából,minibár,fürdőkád,zuhanyzó |
| Aranyhomok Étterem és Panzió | Tivadar | Panzió | - | |
| Amazon Panzió | Tiszavasvári | Panzió | III osztályú | |
| Tiszapart Panzió, Ifjésági Centrum és Kemping | Tiszalök | Panzió | - | Finn szauna,Konferencia helyszín,Kondícionáló terem,Túrázás,Zárt, őrzött parkoló,beltéri úszómedence |
| Sport Szálló - Sportcentrum | Tiszalök | Hotel | III osztályú | Gyermek programok,Kutya barát szállás,Macska barát szállás,Tenisz pálya,Zárt, őrzött parkoló |
| Tündér Sziget Panzió | Tiszacsécse | Hotel | - | |
| Vidám Delfin Panzió | Tiszabecs | Panzió | - | Étterem,Masszázs,Zárt, őrzött parkoló |
| Vízimalom Panzió és Kemping | Túristvándi | Panzió | 2 csillagos | Étterem |
| Kuruc Vendéglő és Panzió | Tarpa | Panzió | II osztályú | Gyermek programok,Zárt, őrzött parkoló,szolárium,fürdőkád,zuhanyzó |
| Pálma Panzió | Tarpa | Panzió | - | Étterem,Konferencia helyszín,Zárt, őrzött parkoló,minibár |
| Fábry Kúria | Piricse | Panzió | - | Élőzene,Étterem,Finn szauna,Konferencia helyszín,Lovaglás,Masszázs,Paintball,Séta repülés,Túrázás,Wellness szolgáltatás,Telefonálási lehetőség a szobából,Zárt, kamerával védett parkoló,Légkondicionált szoba,pezsgőmedence,termálvizes medence meleg,merülő medence,fény és aromaterápia,gőzkabin,fürdőkád,pezsgőkád,zuhanyzó |
| Fülöp Tanya - Lovaspanzió | Papos | Panzió | - | Kirándulási lehetőség,Konferencia helyszín,Lovaglás,Légkondicionált szoba,fürdőkád,zuhanyzó |
| Aranypatkó Panzió és Étterem | Nyírtura | Panzió | I osztályú | Élőzene,Gyermek programok,Rendezvények,Internet elérhetőség fizetős,Zárt, őrzött parkoló,Légkondicionált szoba,minibár,zuhanyzó |
| Jocó Apartmanház | Nyíregyháza (Sóstóhegy) | Apartmanház | - | Bográcsozás,Gyermek programok,Gyógyfürdő,Kerékpár kölcsönzés,Kutya barát szállás,Macska barát szállás,Túrázás,Zárt, őrzött parkoló,központi széf,minibár,zuhanyzó |
| Blaha Panzió és Sörözé | Nyíregyháza (Sóstófürdő) | Panzió | 3 csillagos | Lovaglás,Városnézés,Internet elérhetőség ingyenes,Számítógép használat ingyenes,Zárt, őrzött parkoló,Légkondicionált szoba,minibár,fürdőkád,zuhanyzó |
| Tolnai Panzió | Nyíregyháza (Sóstófürdő) | Panzió | - | Bográcsozás,Gyermek programok,Zárt, őrzött parkoló,fürdőkád,zuhanyzó |
| Hotel Sóstó Turistaszálló és Camping | Nyíregyháza (Sóstófürdő) | Bungalló,Hotel | 3 csillagos | Családbarát,Élőzene,Étterem,Gyermek programok,Kirándulási lehetőség,Konferencia helyszín,Nemzeti park,Rendezvények,Városnézés,Wifi internet ingyenes,Internet elérhetőség ingyenes,Zárt, őrzött parkoló,fürdőkád,zuhanyzó |
| Hotel Tara Olasz Étterem | Nyíregyháza (Sóstófürdő) | Hotel | 2 csillagos | Étterem,Kirándulási lehetőség,Konferencia helyszín,Tenisz pálya,Városnézés,Wifi internet ingyenes,Internet elérhetőség ingyenes,Telefonálási lehetőség a szobából,Zárt, őrzött parkoló,Légkondicionált szoba,beltéri úszómedence |
| Barbizon Hotel | Nyíregyháza (Sóstófürdő) | - | 3 csillagos | Gyermek programok,Wellness szolgáltatás,termálvizes medence meleg,minibár |
| Kemence Csárda és Panzió | Nyíregyháza (Oros) | Panzió | II osztályú | |
| Safari Panzió | Nyíregyháza (Oros) | Panzió | 2 csillagos | Étterem,Horgász lehetőség,Konferencia helyszín,Lovaglás,kültéri úszómedence,beltéri úszómedence |
| Ózon Panzió | Nyíregyháza | Panzió | 3 csillagos | Rendezvények,Zárt, őrzött parkoló |
| July-Lak | Nyíregyháza | - | - | Horgász lehetőség,Kirándulási lehetőség,Városnézés,fürdőkád,zuhanyzó |
| Palermo Panzió | Nyíregyháza | Panzió | - | Kirándulási lehetőség |
| Szundi Panzió | Nyíregyháza | Panzió | III osztályú | Zárt, őrzött parkoló,fürdőkád |
| Váci Panzió | Nyíregyháza | Panzió | - | Telefonálási lehetőség a szobából,Zárt, őrzött parkoló,minibár,zuhanyzó |
| Sziklakert Étterem és Panzió | Nyíregyháza | Panzió | - | Zárt, őrzött parkoló |
| Stella Rose Étterem és Panzió | Nyíregyháza | Panzió | - | Konferencia helyszín,Városnézés,Zárt, őrzött parkoló,Légkondicionált szoba |
| Bocskai Panzió | Nyíregyháza | Panzió | 2 csillagos | Étterem,Városnézés,Őrzés nélküli parkoló |
| Jocó Panzió | Nyíregyháza | Panzió | 1 csillagos | Városnézés,Zárt, őrzött parkoló |
| Senator Panzió | Senator Panzió | Panzió | - | |
| Lugas Szálloda - Étterem | Nyíregyháza | Hotel | 4 csillagos | Autó bérlés,Étterem,Gyógyfürdő,Kirándulási lehetőség,Masszázs,Tenisz pálya,Túrázás,Wellness szolgáltatás,Internet elérhetőség ingyenes,Szoba széf,Zárt, őrzött parkoló,Légkondicionált szoba,beltéri úszómedence |
| Hotel Continent Szálloda és Étterem | Nyíregyháza | Hotel | 4 csillagos | Autó bérlés,Étterem,Konferencia helyszín,Üdülési csekk elfogadóhely,Internet elérhetőség ingyenes,Számítógép használat ingyenes,Telefonálási lehetőség a szobából,Zárt, őrzött parkoló,Légkondicionált szoba |
| Central Hotel és Étterem | Nyíregyháza | Hotel | 3 csillagos | Finn szauna,Konferencia helyszín,Wellness szolgáltatás,beltéri úszómedence |
| Európa Hotel és Étterem | Nyíregyháza | Hotel | 3 csillagos | Konferencia helyszín,Masszázs,Vegetáriánus étkeztetés,Wellness szolgáltatás,Wifi internet ingyenes,Internet elérhetőség ingyenes,Telefonálási lehetőség a szobából,Zárt, őrzött parkoló,Légkondicionált szoba,minibár |
| Korona Hotel | Nyíregyháza | Hotel | 3 csillagos | Étterem,Finn szauna,Masszázs,Zárt, őrzött parkoló,Légkondicionált szoba |
| Napsugár Panzió | Nyírbátor | Panzió | II osztályú | Kondícionáló terem,Wellness szolgáltatás,Teremgarázs ingyenes,minibár |
| Hotel Hódi | Nyírbátor | Hotel | - | Finn szauna,Kirándulási lehetőség,Konferencia helyszín,Városnézés,Vegetáriánus étkeztetés,Wellness szolgáltatás,Légkondicionált szoba,minibár,pezsgőkád |
| Hardi Hotel | Hardi Hotel | Hotel | - | |
| Bástya Wellness Hotel | Nyírbátor | Hotel | 3 csillagos | Étterem,Finn szauna,Infra szauna,Masszázs,Wellness szolgáltatás,Wifi internet ingyenes,Zárt, őrzött parkoló,Légkondicionált szoba,beltéri úszómedence |
| Napkelte Panzió | Napkor | Panzió | - | Étterem,Horgász lehetőség,Kirándulási lehetőség,Rendezvények,Vadászat,Városnézés,Telefonálási lehetőség a szobából,Zárt, őrzött parkoló,Légkondicionált szoba,minibár,zuhanyzó |
| Nyírség Tájközpont Oktatási és Rendezvényközpont | Nagykálló | Bungalló,Panzió | - | Étterem,Gyermek programok,Íjászkodás,Lovaglás |
| Bianco Panzió és Udvarház | Mátészalka | Panzió | II osztályú | Finn szauna |
| Korona Vendégház, Panzió és Cukrászda | Mátészalka | Panzió | - | Telefonálási lehetőség a szobából,Zárt, őrzött parkoló |
| Nefelejcs Panzió | Mátészalka | Panzió | III osztályú | Étterem,Telefonálási lehetőség a szobából,Zárt, őrzött parkoló,fürdőkád,zuhanyzó |
| Kristály Panzió és Étterem | Mátészalka | Szanatórium | - | Wifi internet ingyenes,Számítógép használat ingyenes,zuhanyzó |
| Hubertus Panzió | Mátészalka | Panzió | 2 csillagos | Horgász lehetőség,Vadászat,Telefonálási lehetőség a szobából,Zárt, kamerával védett parkoló,minibár |
| Ramszesz Hotel & Luxor Cafe - Mátészalka | Mátészalka | Hotel,Panzió | 3 csillagos | Élőzene,Étterem,Finn szauna,Gyermek programok,Kirándulási lehetőség,Konferencia helyszín,Lovaglás,Masszázs,Rendezvények,Üdülési csekk elfogadóhely,Városnézés,Telefonálási lehetőség a szobából,Zárt, őrzött parkoló,fürdőkád,zuhanyzó |
| Máriapócsi Lelkigyakorlatos és Zarándokház | Máriapócsi Lelkigyakorlatos és Zarándokh | Falusi turizmus | - | Konferencia helyszín,Zárt, őrzött parkoló |
| Verba Tanya | Kótaj | Panzió | - | |
| VIP Trans Kft. Park Motel | Komoró | Motel | - | |
| Bástya Panzió | Kisvárda | Panzió | - | Étterem,Gyógyfürdő,Lovaglás,Zárt, kamerával védett parkoló,termálvizes medence meleg,minibár,zuhanyzó |
| Hello Panzió és Vendéglő | Kisvárda | Turistaszálló | A kategória | Városnézés,Zárt, őrzött parkoló |
| Vár Hotel | Kisvárda | Panzió | II osztályú | Bowling,Finn szauna,Gyermek programok,Masszázs,Üdülési csekk elfogadóhely,Zárt, őrzött parkoló |
| Vár Motel és Faházak | Kisvárda | Motel | - | Étterem,Finn szauna,Gyermek programok,Horgász lehetőség,Masszázs,Mozgáskorlátozott parkoló,Rendezvények,Túrázás,Üdülési csekk elfogadóhely,Zárt, őrzött parkoló |
| Rétközi Panzió | Kékcse | Panzió | - | Bográcsozás,Étterem,Horgász lehetőség,Kerékpár kölcsönzés,Kerékpár megörző,Lovaglás,Rendezvények |
| Szamos Hotel, Étterem | Fehérgyarmat | Hotel | - | |
| Kék Laguna Panzió | Dombrád | Panzió | - | Élőzene,Étterem,Rendezvények |
| Strand Motel, Étterem és Camping | Dombrád | Motel | - | |
| Barcsay Panzió | Csenger | Panzió | - | Bowling,Étterem,Horgász lehetőség,Kerékpár kölcsönzés,Kerékpár megörző,Kirándulási lehetőség,Kondícionáló terem,Kutya barát szállás,Macska barát szállás,Mozgáskorlátozott parkoló,Kozmetika,Városnézés,Zárt, őrzött parkoló |
| Hotel Schuster | Csenger | Hotel | 3 csillagos | Bowling,Étterem,Vegetáriánus étkeztetés,Internet elérhetőség fizetős,Internet elérhetőség ingyenes,Telefonálási lehetőség a szobából,Zárt, őrzött parkoló,Légkondicionált szoba |
| Hét CsillagÜdülő- és Konferencia Központ | Beregdaróc | Hotel | 3 csillagos | Gyermek programok,Horgász lehetőség,Kajak-kenu,Kerékpár kölcsönzés,Konferencia helyszín,Lovaglás,Masszázs,Kozmetika,Rendezvények,Tenisz pálya,Túrázás,Vadászat,Wellness szolgáltatás,Internet elérhetőség ingyenes,Számítógép használat ingyenes,Telefonálási lehetőség a szobából,Légkondicionált szoba |
| Fenyves Idegenforgalmi és Turisztikai Centrum | Baktalórántháza | Panzió | 3 csillagos | Étterem,Finn szauna,Grillezési lehetőség,Gyógyfürdő,Konferencia helyszín,Rendezvények,Tenisz pálya,Városnézés,Wellness szolgáltatás,Zárt, őrzött parkoló |
Borturizmus:91 db
Bowling lehetőség:52 db
Autó bérlési lehetőség:9 db
Gokart:7 db
Golfozási lehetőség:8 db
Grillezési lehetőség:112 db
Gyógyfürdő:32 db
Lovaglási lehetőség:87 db
Paintball:13 db
Légkondicionált helység:45 db
Üdülési csekk elfogadó hely:110 db
Aquapark:19 db
Étterem:135 db
Szauna:66 db
Masszázs:45 db
Internet:120 db
Euro Rest elfogadó hely:45 db
Kutya barát szállás:93 db
Macska barát szállás:48 db